2012. szeptember 8., szombat

Legyen teljes a szett.:)

Mutattam az előző bejegyzésben a kedvenc táskámat. Most megnézhetitek azt is, hogy milyen kiegészítők készültek hozzá.

Először is egy neszesszer. Mindig is szerettem volna egy csatos verziót. Ez pont akkora, hogy kényelmesen belefér minden, ami napi használatban kell és így a mosdóba is elegánsan mehetünk.:) Kapott egy cuki belső zsebet is, az apróbb dolgok tárolására.



Az elején lévő virágdíszt pedig annyira szeretem, hogy külön is megmutatom.:)


A másik kiegészítő egy pénztárca. Nem egy klasszikus darab, de én imádom. Munkahelyről kiszaladni ebédelni tökéletes. Belefér a bankkártya, az étkezési utalványok, pénz, mobil és papírzsepi. Kell ennél több? :) Talán annyi, hogy szintén elegáns és pont belesimul a tenyérbe.:)



Most pedig együtt az egész szett.:) Nektek hogy tetszik?




2012. augusztus 30., csütörtök

Most ez a táska a kedvencem.:)

Azt hiszem itt az ideje, hogy kicsit felfrissítsem a vészesen elhanyagolt blogomat.:) Elsőként mi mással mint egy táskával?:) Az gyönyörű anyagot még karácsonyra kaptam a Férjemtől. Azóta is várta, hogy érkezzen az ihlet és valami csodaszép szülessen belőle. Az ihletet végül az hozta meg, hogy miután két éve itthon vagyok a gyermekünkkel, szeptemberben újra munkába állok. Ugye, hogy kell valami, ami képes feldobni eme jelentőségteljes tényt?:) Szerintetek ez a táska képes rá? Szerintem igen, s mivel saját magamnak varrtam, így jelenthetem, hogy a gazdája tökéletesen elégedett az eredménnyel!:D





Ez az anyag egyszerűen mesés!:)




2012. június 28., csütörtök

Babzsák kanapé avagy Lakásdekoráció I.


Azt mondanom sem kell,  hogy nagyon szeretem a babzsákokat.:) Készítettem is már párat saját használatra. Most viszont valami nagyobb darab következik.:) Az új nappalinkba egy két-, sőt adott esetben inkább három személyes (a picurnak is el kell férnie:)) babzsákot szerettünk volna. Babzsák kanapét még soha sem varrtam, így kihívást is jelentett a dolog. A nehezítést pedig az jelentette, hogy textilbőrből szerettük volna.:) Mutatom a végeredményt. Nekünk nagyon tetszik és kényelmes is.:))







2012. június 21., csütörtök

Amiért a varrás mostanában szünetelt...

... legalábbis többnyire. Néha azért sikerült géphez ülnöm, de blogot írni már nem maradt idő. Hogy miért nem? Mert a lakást öltöztettük új ruhába.:) Vannak még hátra kisebb-nagyobb simítások, de a nehezén túl vagyunk. Most pedig következzenek az ilyen volt - ilyen lett képek.:)


A hálószobánk készült el először. Itt még bútorok nélkül látható.:)

Utána Botond szobája következett. Ennél azóta már jobban be van rendezve, de még nincs teljesen készen. Még varrni is szeretnék Neki néhány kiegészítőt. Ha minden a helyén lesz hozok még képeket.:)

Az előszoba és a nappali egyszerre készült el. Nekem a nappali zöld fala a kedvencem egyelőre.:)


Itt pedig az összhatás:

Még azt fontos megjegyezni, hogy a munkákat házilag kiviteleztük, kivéve a fűtés és villanyszerelési részt. Nem mondom, hogy frissek és kipihentek vagyunk, de a lakás mindenesetre friss.:)))

2012. május 29., kedd

Gyerek rajzok keltek életre.:))

Mostanában nagyon keveset vagyok, varrásra pedig tényleg nincs időm, lakásfelújítás folyik nálunk gőzerővel. Útjára indítottunk azonban egy kezdeményezést, ami olyan szívet melengető, hogy felújítás ide vagy oda, azért én is varrógéphez ültem.:) A Te rajzolsz én varrok oldalon pályázatot hirdettünk gyerekek részére. A legtöbb szavazatot kapott rajzok elkészítését vállaltuk. Elsődlegesen 10 képzeletbeli lény megvarrásáról volt szó, de a gyerekek olyan sok szépséget rajzoltak, hogy ennél sokkal több készült el.:)

Én Ádám rajza alapján kezdtem alkotni:

Igazán nagy öröm volt a munka.:) Fázisfotókkal Ti is tanúi lehettek ennek.:)




Lényalkotás közben:


Az első teszten átesett.:))


Alig várom, hogy Botond rajzai is életre kelhessenek.:))


És íme elkészült:

Ádám pedig örült neki.:DDD


S, hogy milyen csodák születtek még itt vagy itt nézhetitek meg.:)

Ugye, hogy szívet melengető?:)

2012. május 24., csütörtök

Mivel Monka a lakásfelújítás miatt nem nagyon tud mostanában alkotni, én meg éppen pihenek (azaz a munkahelyemen éppen fordul egy program), így úgy döntöttem, megírom az én szemszögemből a házassági évfordulós meglepit.
Mivel nem ajándékozunk, ezért nagyon körmönfontnak (ugye milyen szép szó? és majdnem varrással kapcsolatos is) kellett lennem. Jó előre leszerveztem, hogy aznap szabin legyek, hiszen a bolt csak hétköznap van nyitva. Anyósomat is hamar megfűztem, hogy vigyázzon a fiunkra, mert ha őt is visszük, akkor rengetek többletköltséggel is számolnom kellett volna, mint például a játszani kivett anyagok ára, a bolt újrafestésének költsége, meg hasonló szépségek, valamint ugye ha azt szeretném, hogy Monka nyugodtan tudjon válogatni, akkor biztosítani kell a gyerkőcmentes övezetet arra az időre. Persze, már jó előre mondtam Monkának, hogy meglepi lesz aznap, ő meg nem győzött találgatni, hogy mi lehet az, így eléggé izgult. A nagy nap reggelén odaadtam neki a pénzt, mondván, hogy nem én fogok költeni, majd elkölti ő. Aztán odamentünk nyitásra. Monka, mikor meglátta a boltot, úgy kezdett viselkedni, mint egy versenyló verseny előtt. Mondjuk nyeríteni nem nyerített, de kitágultak az orrcimpái, izgatottan toporgott, míg én kényelmesen romboltam az egészségemet, majd némi könny is szökött a szemébe. Pedig még be se mentünk.
A két srác, akik viszik a boltot, nagyon kedvesen és készségesen fogadtak. Mindhárman örömmel néztük, ahogy Monka válogatni kezdett. Mondtam is, hogy ne siessen, ráérünk. Nézzen csak körül nyugodtan, és nézzen meg mindent. Végül jó háromnegyed óra múlva a lentebbi anyagokkal gazdagabban, és némi készpénzzel szegényebben távoztunk. Ez azonban mellékes, mert Monka egyszerűen ragyogott. Jó volt nézni. Kicsit ki is kapcsolódott, valamint az új szerzeményekkel gazdagodva új ötleteken kezdte törni a fejét, és ez minden pénzt megért nekem.
Remélem, ha végzünk a lakással, ismét új energiával veti bele magát az alkotó tevékenységbe.

2012. április 17., kedd

Pénztárcák egy csokorban

Igencsak elmaradtam az utóbbi időben a blog írással. Ez nem azt jelenti, hogy nem készült semmi, bár tény, hogy kevesebb időm volt varrni is. Pusztán arról van szó, hogy időhiánnyal küszködöm. Azért a következő napokban megmutatom majd, hogy mik kerültek ki a kezem alól a beszámolómentes időszakban.:)


Kezdjük most a pénztárcákkal. Mindig is szerettem volna a táskáimmal harmonizáló pénztárcákat hordani. Szerintem az annyira elegáns.:) El is készítettem néhány variációt. Mindegyik harmonizál valamelyik általam készített táskához, s természetesen több is követi majd őket.:) Őszintén érdekelne a véleményetek. Hordanátok ilyen, vagy ehhez hasonló pénztárcákat? Ha valamiben változtatnátok rajtuk azt is írjátok meg bátran. 
Azt még halkan megsúgom, hogy a képen látható pénztárcák egyike, hamarosan megnyerhető lesz egy játék keretében a facebook oldalamon. Hogy melyik az még titok.:)

2012. március 31., szombat

Amikor egy anyagmániás igazi Kánaánra lel.:)

Az egész a házassági évfordulónkkal kezdődött. Megállapodás szerint nem ajándékozzuk egymást ebből az alkalomból, inkább felkerekedünk egyet kirándulni, ha az idő és a körülmények engedik. Így élményt ajándékozunk egymásnak és magunknak. Az én kedves férjem nagyon titokzatos volt most az alkalom kapcsán. Ő szervezte meg Manó délelőtti felügyeletét a Maminál is.:) Meglepetésként elvitt ide.:) Aki kicsit böngészni kezd az oldalon rájön, hogy milyen Kánaánról beszéltem a címben. Aki esetleg el is megy és megnézi...na az vigyen egy teherautót is.:D


Kaptam költőpénzt is. Vagyis a költségvetésbe beszorítottuk a válogatásom nem éppen olcsó következményét.:) Az ajándék így az élmény volt, nekem mindenképpen, majdnem sírva fakadtam a sok gyönyörű anyag láttán. A férjem azt mondja Neki az volt az élmény, ahogy én örültem. Ha csak fele annyira látszott rajtam, mint amennyire valóban, akkor az tényleg nagy élmény lehetett, de erről szerintem majd beszámol Ő is. :)


És hogy miket vásároltunk? Olyan gyönyörűségeket, hogy azt elmondani nem lehet. Ez a montázs már itthon készült.:)


Itt pedig a teljes szerzemény, kicsit láthatóbban.:) A képek a foltvarras.eu oldalról származnak.


S, hogy mi készül belőlük? A blogon egészen biztosan láthatjátok majd.:)

Na kinek van a legjobb férje a világon???:D

2012. március 14., szerda

Tavaszi mellény a Manónak.

Nem tudom más hogy van ezzel, de én eddig üzletben nem találtam igazán jó mellényt a kisfiamnak. Ha jó a bősége, akkor rövid és már az első hajolásnál, guggolásnál kint is a picur dereka. Azt pedig nem várhatjuk el egy örökmozgótól, hogy ne hajlongjon, főleg nem kertes házban.:) Nem maradt más hátra, mint a saját készítés.
Először is mintát kellett keresni, mert a gyerek ruha varrás nem igazán az én profilom. Annától kaptam is egy jó tippet. Így a minta innen lett, bár kicsit átalakítva.:) 


A külső rész nagyon jó minőségű, terep színű pamutvászon. Jó erős anyag, bírja a strapát. A bélés pedig egy bolyhos polár. Megfázni biztosan nem lehet benne.:) És hogy mekkora sikert aratott? Szerintetek?:)



 Ugye milyen jól védi a derekát?:)



2012. március 8., csütörtök

Textilbőr és csipke

Na mi lesz belőle? Ki nem találnátok, hogy táska, ugye?:D Nem mintha tudnék horgolni, bár erős késztetést érzek arra, hogy megtanuljak. A nagymamám viszont gyönyörűen horgolt. Tőle maradt néhány csodaszép darabom. Illetve édesanyám is tud, méghozzá nagyon szépen. Erről a táskáról nyugodtan mondhatom, hogy három generáció készítette.:) A barna textilbőrön lévő horgolt csipkét a nagymamám, a piros textilbőrön lévő dísz csipkéit az édesanyám, a táskát pedig én. Holnap pedig licitre kerül. Ha tetszik Nektek, akkor ne habozzatok. Nem sok hasonló példány fog készülni az biztos, ilyen pedig nem lesz több.:)
Kicsit romantikus, kicsit extravagáns és nagyon elegáns. Szerintem.:) Szerintetek?


Azt pedig nem is említettem, hogy új logóm is van.:) Teljesen oda vagyok érte. :) Annyira kifejez engem és amit csinálok.:) Gyönyörködjetek benne Ti is.:)

2012. február 11., szombat

Bánjunk kicsit bátrabban a színekkel.

Egy régi, kedves ismerősöm keresett meg azzal a kéréssel, hogy készítsek Neki egy táskát, merészebb színvilággal. Járt ugyanis Japánban és nagyon megtetszett Neki, hogy ott sokkal merészebben bánnak a színekkel, és emellett mindenféle apró kütyükkel díszítenek.:) Szeretem a kihívásokat, hát persze, hogy belevágtunk. :) Nem is kellett túl sok egyeztetés. Az anyagokat hamar megtaláltuk, a fazonnal és a kiegészítőkkel sem volt probléma.


A táska alapját Amy Buttler cseresznyevirágos textilje adta. Hát mi más, ha már Japán?:) Az oldalsó - leginkább dísz - zsebek zöld pitypangos anyagból készültek. A díszítő csíkok pedig TILDA Victoria lilac anyagból. Kiegészítőként bohókás behúzott gombokat használtunk, illetve egy kislány cipzár húzókát.










A vélemények eddig erősen megoszlottak az összhatásról. Igazából a két véglet képviseltette magát. Volt akinek egyáltalán nem tetszett ez a színösszeállítás, volt akinek nagyon. Én eleinte picit idegenkedtem tőle, de az idő múlásával egyre inkább megtetszett. De ami a legfontosabb. A táska tulajdonosa nagyon elégedett volt!:)))

2012. február 9., csütörtök

Amikor a cipzárra dísz kerül.

Egyrészt azért, mert így sokkal könnyebb kinyitni és bezárni a cipzárral ellátott táskát. Másrészt pedig azért, mert sokkal jobban mutat egy cipzár feldíszítve, mint csupaszon.:) Legalábbis szerintem. Így tehát a múlt héten készült táskák cipzárjai díszeket kaptak. Persze mindegyik mást. :)


Az igazán csajos, romantikus táskához ilyen dísz is dukál:


A "párizsi éjszakák" fantázia nevű táskához egy titokzatos kulcs jár. S hogy minek a kulcsa azt majd a táska tulajdonosa eldönti.;)




A bohókás, mindent elnyelő táska cipzárja csakis bohókás díszt kaphatott.:)




A tavaszias hangulatú, virágos táskák cipzárjait fagolyók díszítik:





A velencei mintás, textilbőr táska cípzár dísze nagyon egyszerű, mégis önmagában is szép golyócska lett:




A cseresznyevirágos táska pedig a megrendelője kérésére kislánykás díszt kapott.:)






Nekem így jobban tetszenek. Remélem Nektek is!:)

2012. február 8., szerda

Egy igazi "nyugisarok".:)

Szerintem mindenkinek kell egy kényelmes kis kuckó, ahova bevackolhatja magát, kipihenni a nap fáradalmait, vagy csak kikapcsolni kicsit a hétköznapokból. Egyszóval feltöltődni.:) Török-Bognár Reni "nyugisarka" szerintem teljesen ideális erre a célra. Én egyből beleszerettem a képbe, ahogy ma megláttam a facebookon. :) Azonnal kedvem támadt bevackolódni oda egy jó könyvvel a kezemben.:) Az külön öröm számomra, hogy Reni nyugalmához és kényelméhez az én kezeim közül kikerült babzsák is hozzájárul.:) Hát nem szívmelengető látvány? Nekem mindenképpen az!:) Köszönöm, hogy megosztottad velünk Reni!:)